Tétova évek
Magány reszket az éj néma csendjén,
Mint fázós madár öreg zöld jegenyén,
Ha rázza őszi hideg, havas szél,
S bújna társsal, jó meleg rejtekén.
Ködként száll szemedre a múlt,
Szürke, gomolygó fellege megfujt.
Az idő, mit begyűjt sok vidám kacajt,
Lommá válik, mind. Ócska kacat.
Gyűlt ezer tarka zajos emlék,
Mit összekever öreg, fáradt elméd.
Nézel, s néha szavaid sem érted,
Csak állsz, s nem leled a miértet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése