A tél hercegeA hold sápadt, fakó sugára
Lustán terül a zord téli tájra.
Sötét göröngyökre hull a hó,
Fehérlő, lágy csipkéje múlandó.
A tél hercege ócska álruhában,
Járja a vidéket örök magányában.
Bús könnye hull, fagy borít mindent,
Gyűjthetsz utána ezernyi kincset,
Gyémántként ragyog a fagyos világban,
De tócsává olvad egy meleg szobában.
Néha hallod, sűvít a szél, jajgatva hív,
Vár és remél, meghasd belé a fájó szív.
Szélcsendben, ha kemény a fagy,
Sétálsz, s hiszed, egymagad vagy,
Hallhatod lépteit, a nyomodban jár,
Csilingel mögötted, halkan rebben egy ág.
Kinyújtja kezét, megérint, és te érzed!
Finoman végigsimítja arcod, s kezed.
A tél hercege ócska álruhában,
Járja a vidéket, örök magányában.
Bús könnye hull, fagy borít mindent,
Szétszór a tájra ezernyi kincset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése